Búcsú
Széthullott életem,
Nincs, ki összerakja,
Aki szétzilálta,
Jól magára hagyta.
Széttépett álmaim,
Darabokra hulltak,
Sosem feledhetem,
A gyönyörű múltat.
Szétzilált nappalok,
Keserű éjszakák,
Kínban égő lelkem,
Nyugalmat nem talál.
Bánatom okozója,
Réges-rég messze jár,
Bánja majd naponta,
Mert vissza többé nem talál.
Hiába keresne-kutatna,
Lelkemre rá nem akadna;
Bezárult a remény-világ,
Elhalványult a fénysugár.
Nem ragyog már;
A szerelem ege,
Elvitte hűtlen kedves,
Hamis ígérete.
Kérleld az Istent,
Bocsásson meg Neked,
Hűtlen szívedről,
Vegye le a terhet.
Én nem adhatok feloldást,
Mert nincs mivel tennem,
Hűtlen kedvesem,
Még Nálad van a lelkem!
Vallomás
Százezerszer mondom el;
Mit jelentesz nekem,
Világba kürtölném,
Ékes szóval, de nem merem.
Imádlak reggel, Imádlak nappal,
Imádlak minden percben,
Imádlak szüntelen.
Imádlak; Amikor a nap felkél
Imádlak; Akkor is, ha aludni tér.
Bolond szívem pályáján,
Kering a vak remény,
Hisz minden percben tudom;
Sosem lehetsz az enyém.
Leborulva kérem az Istent,
Csak téged adjon nekem,
Te lehetsz csak gyógyír
Ezer sebből vérző;
Darabokra tört szívemen!