Búcsú

Széthullott életem,
Nincs, ki összerakja,
Aki szétzilálta,
Jól magára hagyta.

Széttépett álmaim,
Darabokra hulltak,
Sosem feledhetem,
A gyönyörű múltat.

Szétzilált nappalok,
Keserű éjszakák,
Kínban égő lelkem,
Nyugalmat nem talál.

Bánatom okozója,
Réges-rég messze jár,
Bánja majd naponta,
Mert vissza többé nem talál.

Hiába keresne-kutatna,
Lelkemre rá nem akadna;
Bezárult a remény-világ,
Elhalványult a fénysugár.

Nem ragyog már;
A szerelem ege,
Elvitte hűtlen kedves,
Hamis ígérete.

Kérleld az Istent,
Bocsásson meg Neked,
Hűtlen szívedről,
Vegye le a terhet.

Én nem adhatok feloldást,
Mert nincs mivel tennem,
Hűtlen kedvesem,
Még Nálad van a lelkem!

Vallomás 

Százezerszer mondom el;

Mit jelentesz nekem,

Világba kürtölném,

Ékes szóval, de nem merem.

Imádlak reggel, Imádlak nappal,

Imádlak minden percben,

Imádlak szüntelen.

Imádlak; Amikor a nap felkél

Imádlak; Akkor is, ha aludni tér.

Bolond szívem pályáján,

Kering a vak remény,

Hisz minden percben tudom;

Sosem lehetsz az enyém.

Leborulva kérem az Istent,

Csak téged adjon nekem,

Te lehetsz csak gyógyír

Ezer sebből vérző;

Darabokra tört szívemen!