Kedveseim!

 

Az életünk rengeteg buktatóval, útvesztővel van átszőve.

Szolgáljon iránytűként, ez a csokor bölcs gondolat, idézet.

Teréz Anya imáját mindannyiótokért küldöm szeretettel!

 

Hozzon a mai nap belső békét számodra. Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek. Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra. Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy. Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunké.

Idézhető idézetek

 

 

A barátság:- két lélek egymásba ömlik és egyik a másikkal, meggazdagodik. Semmi sincs, ami annyi nagy és tiszta örömet okozhatna, mint egy másik léleknek önzetlen bírása. De ennek a barátságnak kísértései vannak, mégis az egyik legmagasabb életkapcsolat. /anonymus/

 

 

"A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel!" /Thomas Mann/ 

 

 

„Amikor a kezed nyújtod egy barátod felé, a szívedet is felajánlod vele, és ezzel együtt az életed nagyobbik részét is.” /anonymus/ 

 

 

E világon nincs más, mi többet ér,

Mint mikor kezed a kezemhez ér,

Mert a múlandó léleknek nem elég

Csupán kenyér, bor s menedék;

Az éj elszáll, a menedék nincs többé,

A kenyér sem tart örökké,

De egy baráti kéz és egy hang,

Végigkísér és örökké tart.

 

 

„Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el,

a bizalmat,mely nem aggodalmaskodik, barátunk hűtlenségének lehetőségén,

a szabadságot,amely nem fél kimondani, a maga véleményét, az egybetartozás érzését,

amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni.”

(Szent Ágoston)

 

 

„Nem azért jöttem, hogy ott legyek, 

Ha keresztjéről az embert leveszik, 

Hanem azért, hogy kiáltsak, szóljak, 

Mielőtt újra megfeszíttetik.” 

 

 

„Semmi sem rendezettebb, mint az,

Amit a szeretet rendez el,

És semmi sem szabadabb, mint az,

Amit a szeretet köt össze.”

(Chiara Lubich) 

 

„És valaki megint csodát tudott művelni bennem,

És van, újra van világ,

És van benne hová lennem.”

(Vas István)

 

„A boldogság olyan illatszer,

Amelyet nem hinthetünk úgy másokra,

Hogy néhány csepp ne jusson nekünk is.” 

 

 

„A kedves szavak rövidek, 

Nem kerülnek semmibe,

De mégis örökké visszhangoznak.”

 

 

„Igazán attól fáj az ütés, 

Kitől simogatást várnál,

S nem adhatod vissza,

Mert rögtön belehalnál.”    

(Radnóti Miklós), 

 

 

„A győztesek soha nem adják fel,

Akik feladják, soha nem győznek!”

  

„Álmodj magadnak szép napot,

Ha már a nyár úgy itt hagyott.

Álmodj magadnak színeket,

Ha benned minden szürke lett.

Álmodj nyíló virágokat,

Andalító illatokat,

S mire elér újra a tél,

Mesédben minden dalra kél!”

 

 

„Tanuld olvasni sok néma jelem, 

Szemmel is hall az okos szerelem.”

(William Shakespeare)

 

 

Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, a jövője, Tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát csodást benne a másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni.

 

"Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot; aki nem, az talál kifogást.”

/Stephan Dolley/

 

Jól tudom: a fényt a szemem itta,a dalt a fülem fogta,a simogatást a kezem érezte,szép utakon a lábam vitt,és a gondolatok a fejemben születtek,mint az ég távoli villódzása,de mindezt a szívem gyűjtötte össze,és belőle lett minden,ami Szeretet. 

 

 

"Álmot ne szőj, ne várj csodákra,csúcsokra nem jutunk mi fel, de mégsem küzdünk hiába, az élet szép, csak hinni kell"

/Csehov/ 

 

 

A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain.

/Viktor Hugo/

 

 

Ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt.

/John Steinbeck/ 

 

 

A szerelem sebét ugyanaz gyógyítja meg, aki ejtette.

/Publicius Syrus/

 

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

/Ady Endre/

 

 

Kezeidet el nem érem már,
Nem érzem bőröd bársonyát.
Tekinteted még bennem él,
Őrzöm hamis szerelmedért.

/Dance4ever/

 

 

Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell, hogy lássad, mennyire fájsz.

/Szabó Győző/ 


 

Vasmarok szakít.

Rózsát, egy párat.

Szívembe tövist szúr.

Ezret vagy százat.

Fájdalmat tálal szerelem szakácsa,

Ezredév távlatból múlik a hatása.

Vakítson végleg a feledés köde...

Ernyesszen vitorlát szerelem szele...

/Pálnagy László/

 

 

Ma éjjel az emlékeddel alszom, 

Vagy virrasztok,

Hisz megtörtént már párszor,

Makacs fájdalommal kívánom a hajnalt,

Kérlek, bocsáss meg, nagyon hiányzol!

/Kovács Ákos/

 

Képzelt képzeleteddel képzelem,

Mint valaha - hogy együtt vagy velem;

De szörnyeteg játék ez, kedvesem:

Vacog a "Van-Nincs", hisz gúny, jéghideg-zord,

Tűz a "Ha lenne", lángpallosú mennybolt

A "Lehetett volna", s pokol a "Megvolt!"

/Szabó Lőrinc/

 

 

Szerettem őt teljes szívemmel, ilyennek szerettem, mert tudtam, ha lefosztanám róla a sok kis stiklit meg a ravaszkodás millió álruháját, már nem is ő lenne.

Már nem is szerethetném.

/ Hamilton/

 

 

„S helyet cserél bennünk a fájdalom;

És folyni látom, majd ha már késő lesz,

A megbánásnak könnyét arcodon.”

/Vajda János/ 

 

Nem tudom, mi voltam eddig,

Ámde azt sem, mi leszek;

Tőled függ, hogy sötét árnyék

Vagy fényes sugár legyek

/Petőfi/

 

Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e
Világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed
Kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó
életednek...

/Móra Ferenc/


 

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

/József Attila/

 

 

Csak egy csók volt...

De soha ne feledd:

Neked adtam benne a lelkemet

/Gárdonyi Géza/ 

 

 

Nekem rejtvény vagy, amit nem tudok megfejteni,

Nekem egy vers vagy, amit nem fogok elfelejteni,

Nekem egy ajándék vagy, amit nem tudok kibontani,

Nekem te vagy az egyetlen szó, amit nem tudok kimondani.

/ Anonim MC/

 

Ezernyi titkod bennem rejlik számtalan,

Szádon ajkam fénylik

Merész pillanat téged szeretni

Hiányod félni, s reménybe temetni...

/Pálnagy László/

 

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam, s még kapok

/Shakespeare/

 

Akárhogy is fáj, vigasz, hogy te fájsz.

/Szabó Lőrinc/

 

Nem bánom, ha csak hangszered leszek,

Sem azt, ha mostanáig másé voltál,

Nem bánok férjet, gyermeket... ha kell,

Áldozz fel, csak legyél te az oltár!

/anonymus/

 

 

"A zseniket csodálják,

A gazdagokat irigylik,

A hatalmasokat félik,

De csak a jellemesekben bíznak"

A BIZALOMRA PEDIG BARÁTSÁG

HÁZASSÁG, KARRIER,

ÉS KÜLÖNLEGES ÉLETMINŐSÉG ÉPÍTHETŐ!

/Arthur Friedmann/

 

 

Ha csak egy apró örömet szerzel, érzed, hogy máris több vagy ezzel.

Mert másnak egy világot jelenthet; lehet új cél, egy másik kezdet.

Ha adni tudsz, ne tétovázz sokat, így válthatsz valóra boldog álmokat!

/anonymus/”  

 

 

Virágot kértem Istentől;

Egész kertet adott Nekem.

Fát kértem Istentől;

Egész erdőt adott Nekem.

Folyót kértem Istentől;

Óceánt adott Nekem.

Barátot kértem Istentől;

Ő Téged adott Nekem!

/anonymus/

 

 

Kérjetek, és adatik Nektek!

 

Nem tudom neked adni a napot, de tudok adni egy pillanatot,

Mikor megállíthatod a rohanó időt, kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni, sugarával meleget árasztani,

De elküldöm neked szívem melegét, áldásként, küldöm, legyen tiéd.

/anonymus/


 

Sok emberrel találkozol életedben,
de csak a barátaid azok, akik örömmel töltik el szívedet.
Ha magaddal törődsz, használd a fejed.
Ha másokkal törődsz, "gondolkozz" a szíveddel.
Az okos emberek megbeszélik gondolataikat.
Az átlagemberek megbeszélik az eseményeket.
A rossz emberek kibeszélik az embereket.
Aki pénzt veszít, sokat veszít.
Aki elveszt egy barátot, még többet veszt.
De az, aki elveszti hitét, mindent elveszt!

 

 

Fejem lehajtom puha párnámra,

S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.

Tudom az álom nem más, mint hazugság,

Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.

Szeretnék a valóságtól messze lenni,

Sosem szeretnék felébredni.
Míg álmodom, nem tudom, hogy létezem,

Egy másik valóságba élem életem,

Boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,

Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.
Életem folytatódik, a gondok megmaradnak,

Viszont az életben legalább a barátaim, megvannak.
A barátok segítenek gondjaimat megoldani,
A rossz élményeimet elfeledni,
Napjaimat szebbé tenni,
De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!
A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak,

De csak a rosszban mutatkozik meg, kik azok,

Akik mélyen a szívembe látnak

 

 

Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.

/Márai Sándor/

 

 

„Erőt, tapasztalatot és önbizalmat merítünk minden élményből, amikor igazán sikerül letörölnünk arcunkról a félelmet. Meg kell tennünk azt, amire képtelenek vagyunk!”

/Eleanor Roosevelt

 

 

"Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves,

Mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni."

 

 

"Egy idő után megtanulod,

Hogy a vonzalom nem azonos,

A szerelemmel,

És a társaság a biztonsággal,

És kezded megérteni,

Hogy a csók nem pecsét,

És a bók nem esküszó,

Egy idő után kitapasztalhatod,

Hogy még a napsugár is éget,

Ha túl sokáig ér..."

/Anonymus/

 

 

"Jéghideg ágyban ébredek, tudod;

Lepedőm markolja sóhajod:

Csak Te mondod így ki a nevem.

Itt vagy velem,

Ahogy írom ezt a sort,

Ahogy szemedhez ér,

Én ott vagyok Veled!"

 


"Az éj terítsen sátrat
reszkető álmod fölé,
s fonjon meleg takarót
nyugtalan tested köré.
Szelíd csillagok vigyázzanak Rád,
suttogják helyettem:
Szebb és jobb éjszakát"

 

 

"Add nekem a te szemeidet,

  Amelyek ölnek, égnek, vágynak,

  Amelyek engem szépnek látnak.

  Add nekem a te szemeidet,

  Magam szeretem, ha szeretek,

  S irigye vagyok a szemednek!"

              /Ady Endre/

 


"Nem az enyémek az évek,

  Melyek időmet emésztik.

  Nem az enyémek az évek,

  Melyeket még megérek;

  A pillanat az enyém,

  És ha erre figyelek,

  Akkor az enyém az, aki időt,

  És örökkévalóságot teremtett."

/ Andreas Gryphius /

 

www.tvn.hu_3436a49da67c82ccdf46ee331183c0ff.gif

 

 

Szerző: portide  2008.08.20. 13:07 1 komment

Címkék: bölcsességek

A bejegyzés trackback címe:

https://qriozum.blog.hu/api/trackback/id/tr21624469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Timitipia 2013.10.09. 13:32:15

"Sokszor azt mondjuk, csak azt hisszük el, amit látunk. De amikor látjuk, akkor meg nem hiszünk a szemünknek. Talán újra kellene értelmezni a látás fogalmát."

Gabe Feel - www.pranatanfolyam.hu
süti beállítások módosítása