DACOLVA a VILÁGGAL

MA kitörlök az életemből két napot: a tegnapot és a holnapot.

A tegnapból tanultam, a holnap pedig következménye annak,

amit ma teszek.

MA azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel,

hogy ez a nap soha többé nem fog visszatérni.

A MA az utolsó lehetőség arra, hogy intenzíven éljek,

hiszen senki sem tud biztosítani arról,

hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét...

MA elég bátor leszek ahhoz,

hogy ne szalasszak el több alkalmat.

MA beruházok a legértékesebb erőforrásomból:

Az Időmből, a legbizonytalanabb munkámba:

Az Életembe.

MA minden percet szenvedéllyel töltök,

hogy a mát egy különleges,

egy páratlan nappá tegyem az életemben.

MA szembeszállok minden akadállyal,

amely az utamba áll, bízva abban, hogy sikert aratok.

MA ellenállok a pesszimizmusnak,

és meghódítom a világot egy mosollyal,

és pozitív hozzáállással a legjobbat, várom.

MA úgy töltöm az időt, hogy boldog legyek,

és otthagyom a lábnyomaimat,

és a jelenlétemet mások szívében

Ha virág lehetnék…

Ha virág lehetnék csak egy napra,

Biztosan nagyon sok dolgom volna.

Égőpiros lennék, vagy esetleg kék,

Világító sárga,

De semmiképp sem szeretném a szomorút,

A feketét.

Aznap én nem egy virágot nyitnék,

Hanem tízet, húszat, vagy százat.

Mosolyom csupa derű lenne s alázat,

Befutnám titokban az egész házat.

Megkérném a napot már előző este,

Hogy a színeket, csak a virágokra fesse.

Illatommal csábítanám a méheket,

Kikeverni újabb és újabb színeket.

És megigéznék majd minden embert,

S kinevetném a didergő decembert.

Lámpás, lennék a sötét éjszakában,

Vidámság a szomorúság udvarában.

Ha virág lehetnék csak egy napra,

A szomorúság is biztos mosolyogna,

S az ármány reszketve, bujdokolna.

Még színesebbé tenném a világot,

Ajándékba adnám a legszebb virágot.